Marinaleda faluról már a legnagyobb lapok közül is többen cikkeztek (The Guardian, The New York Times, El Pais). Átváltozásának első szakasza a ’70-es években történt, amikor a lakosok valóban nagyon szegények voltak. A faluban 60% fölött volt a munkanélküliség, a lakosok földművesek voltak, saját földjük azonban nem volt. A Franco halála utáni időszakban az egész országban létbizonytalanság uralkodott.
„Megtanultuk, hogy az utópiában nem elég hinni, hanem tégláról téglára kell felépíteni. Türelmesnek kell lenni, és nem szabad megállni, míg az álmaink valósággá nem válnak. Azaz míg nincs mindenkinek kenyere, nincs meg a teljes állampolgári szabadság, és tisztelettel tudjuk a béke szót olvasni. Mi őszintén hisszük, hogy semmilyen jövő nem létezik, ha a jelenben nem építkezünk” – mondta Juan Manuel Sánchez Gordillo polgármester azEl Pais-nak még 1985-ben.
2013 tavaszán Andalúziában 36%-os volt a munkanélküliség, a fiatalok körében még ijesztőbb volt az arány: 55%. Az Európai Központi Bank „rászállt” az országra, a Mariano Rajoy által vezetett kormány pedig olyan törvényeket hozott, amelyek a munkaügy reformját célozták meg. Az alkalmazók könnyebben és gyorsabban elbocsáthatták a munkásokat, jóval kisebb végkielégítést fizetve nekik. Ezek a törvények ma is elégedetlenséget szülnek a spanyol munkások körében, mind a köz-, mind a magánszférában. Andalúzia déli részén még súlyosabb volt a helyzet: naponta kb. 40 családot telepítettek ki lakásukból banki tartozás miatt. Ráadásul a spanyol törvények szerint ezek az emberek akkor is kötelesek fizetni a bankhitelt, ha közben elvették tőlük a lakást. Marinaleda faluban azonban nincsenek ilyen gondok: 2700 ember lakik itt, és minden felnőttnek van munkája.
1979-ben Gordillo polgármester 30 éves volt, ekkor kezdte hivatalát. Azóta folyton visszaválasztják. 1980 nyarán nagy szárazság volt, a falu híre ekkor érte el a világsajtót, ugyanis lakói éhségsztrájkba kezdtek az éhség ellen. „A falu kissé az anarchizmus felé hajlik” – írja a The Guardian újságírója.
„Sosem voltam a sarlós, kalapácsos kommunista párt tagja, de kommunistának, vagy kommunitáriusnak tartom magam” – mondta egy 2011-es interjúban Gordillo, aki úgy véli,Jézus, Gandhi, Marx, Lenin és Che Guevara politikáját követi. 2012-ben a falu ismét a figyelem középpontjába került, ugyanis a polgármester vezetésével elfoglalták a katonaság tulajdonában levő földeket, egy arisztokrata kastélyt, illetve egy nagy, háromhetes dél-spanyolországi menetelést szerveztek, amelyen Gordillo kérte polgármestertársait, hogy ne fizessék ki a települések adósságait. Bemasíroztak a szupermarketekbe, kenyeret, tojást, lisztet, olajat vásárolták, és az élelmiszerbankoknak adományozták azokat. Az élelmiszerbankok a gazdasági válság után alakultak, civil kezdeményezésre, és céljuk, hogy azokhoz juttassák el az ennivalót, akiknek már nem maradt semmijük. A sajtóban Gordillo nagy népszerűségnek örvendett emiatt, Robin Hood polgármesternek nevezték el.
Juan Manuel Sánchez Gordillo több mint harminc éve polgármester (fotó: New York Times)
A falulakók több műszakban dolgoznak, a munka típusától függően. Közösen vetnek, és takarítanak be. Ha egy csoportnak van elég munkája, azt előző nap bejelentik, ugyanis minden este egy kis teherautó járja be az utcákat. A tényleges munka 1991-től kezdődött, az államhoz ekkor került vissza magánkézből egy 1200 hektáros területet, amit megkapott a falu, és rögtön közösen be is vetették. Az új szövetkezet pedig úgy döntött, csak a kemény fizikai tevékenységet igénylő mezőgazdasági munkákat vállalják, hogy a váltásokban mindenki kivehesse a részét. Termesztenek olajbogyót – idetartozik egy olajgyár is -, különböző fajtájú paprikákat, paradicsomot, articsókát, paszulyt, borsót, brokkolit. Ezek feldolgozásához konzervgyárat is építettek, így még több munkahely teremtődött. „Nem az volt a célunk, hogy profitot termeljünk, hanem, hogy munkahelyeket” – mondja a polgármester.
„Úgy hisszük, a föld azé kell legyen, aki megműveli, nem a gazdagoké” – mondja Gordillo. A munka célja nem a hatékonyság, hanem hogy megfelelő mennyiségű termék jöjjön létre, és sose fogyjon el a tennivaló. Épen ezért termesztik a legnehezebben termeszthető növényeket. A szövetkezet nem osztja szét a profitot, hanem minden esetben úgy forgatja vissza, hogy még több munkahelyet lehessen teremteni. Minden munkás ugyanannyi fizetést kap, naponta 47 eurót, napi 6 és fél ledolgozott óra után. Ebből a spanyolországi minimálbér duplája jön ki havonta. A falu ugyanakkor megengedi a privát beruházásokat is: hét kávézó és kocsma van benne, ha pedig mást akarsz nyitni, senki nem gátol meg benne. De ha a Starbucks, vagy a Carrefour akar jönni, annak szigorúan nemet mondanak. „Egyszerűen kitiltottuk őket” – zárja le a témát tömören a polgármester.
Marinaleda jelképpé vált: a gazdasági válságok közepette az összeomlás szélén volt, aztán a polgármester vezetésével olyan hellyé vált, amely akár a kapitalizmus alternatívájaként is felfogható. Egyre több település figyel fel rá világszerte, és ha nem is az igazi kommunista utópia valósul meg benne, de egyfajta kommunitarianizmus mindenképpen.
Forrás:
